Visszatérés a kezdetekhez.

Nem mostanábn írtam utoljára ilyet. De úgy gondoltam, visszatérek egy "irodalmi" bejegyzéssel. Van egy téma, amiről olvastam három könyvet is, és az unalom sok mindenre rávesz - most éppen arra, hogy ne haljon meg a blog.
Előzményként még annyi, hogy a műtét elmaradt, így tudok most írni, no meg persze további három hetet idegeskedni. :D
És akkor a három könyv: Paulo Coelho Tizenegy perce, egy magyar szerzőpáros Egyetemista lány támogatót keres c. könyve valamint Laura D.-től a Szex és tandíjat. Mindhárom a prostítúcióval foglalkozik, kettő az egyetemivel. Vagyis (hirtelen nem tudtam szebben kifejezni) azzal, amikor az egyetemi éveket ebből finanszírozzák.
Mi az ok? Talán mindenhol a pénz áll a középpontban. Gyorsan, sokat. Közös pont a lelki vívódás az első "munkanap" előtt. Abban már láttam különbséget, hogy ki hogyan állt hozzá. Volt, aki a teljes megélhetését erre tette fel: csupán az egyetemi évekre, de akár tovább is. Hiszen ha egy üzlet beindul... Aztán vannak olyanok, akik csak az alkalmi kiadásaikat akarják ily módon fedezni. Ami a legkevesebbszer fordul elő, az az, amikor a kíváncsiság hajtja az embert, bár (az olvasmányaim alapján) ebben az estben ritkán darálja be az embert a mókuskerék. Sokan számolnak be arról, hogy tulajdonképpen véletlenül keveredtek bele ebbe az életformába, de a legtöbbször ott áll a háttérben a pénz (ill. annak a hiánya). És hol a vége? A legritkábban akkor és ott, amikor előre meghatározták. Csak még egy hónapig csinálják. Általában kell egy jó nagy horderejű dolog, hogy abbahagyják, például egy mindent elsöprő szerelem. Persze van aki akár még házasságban is űzi az ipart.
És hogyan vélekednek saját magukról ezek a prostituáltak? A legtöbben szégyenlik és tagadják is rendületlenül. Mégis ami számomra a legmegdöbbentőbb volt, hogy vannak, akik társadalmilag teljesen elfogadottnak tartják.
Nos, véleményt nem nagyon szeretnék formálni, ugyanis el akarom kerülni a parázs vitákat. Ugyanakkor érdekesnek tarom azt a folyamatot, amíg valaki eljut idáig. Mi húzódik a háttérben és saját maga hogyan éli meg. Ki, mikor és mennyire adja fel az elveit. Eltűnik-e az embernek a tisztaság-érzése (állandó fürdés!). És később hogyan lehet együttélni ezzel a múlttal. Nemcsak saját magának, hanem a környezetének is. Mert hiszem, hogy az ember múltját nem lehet örökké titokban tartani.

ÉS a reklám: Sue blogja újjáéledt egy kicsit / http://szoszihusiii.blog.hu / Remélem, nem haragszik meg érte...:P

Nyár - eddig.

Miről is szólt eddig a nyár? Alapvetően x<5 év, és szerintem ezzel mindent elmondtam. :)
Sokat voltam Dunaharasztiba. A célom az volt, hogy nyár végére Nórika megismerjen, és ne fakadjon sírva, ha meglát. Hát jelenleg ott tartunk, hogy 15-30 perc elég ezen állapot eléréséhez. Johanna már hallani vélte a nevem is, én még a "mondd, hogy Panka!"-nál tartok, ezt ipari mennyiségben kérve tőle. ;) Viszont! Egyszer amikor felkaptam, hirtelen odafúrta a fejét a nyakamhoz, ami tiszta nyál lett. Azt hiszem ez volt életem első puszija tőle!!! =)
Katával is összecsiszolódtunk. :)
-Mondd, hogy Ildi! -Iiidi.
-Mondd, hogy Bence! -Be.
-Mondd, hogy Panka! -Paa.
-Mondd, hogy Babszi mami! -Mama.
-Mondd, hogy cuki! -Tu.        Zoli "kedvenc" szavát nyomtuk folyamatosan Bencével neki, jelenleg idáig jutottunk. ;)
Katától puszit nehezebb kiimádkozni, de nekem már egyszer sikerült! És egyszer elaltattam. Ezért Zoli még 98 puszival jön. =)
Peluscserében már zsírkirály vagyok, a főztömet is megeszik (kénytelenek xD), nem esek kétségbe az ilyen mondatoknál, mint pl.: "Panka, csak szólok, hogy ne ijedj meg ha nagyon vérezni kezd az orrom, majd mondom, mit csinálj!". Visszarázódtam a pemzlikészítésbe, és nagyon szeretem őket.©
Igyekszem fizikázni és matekozni egy kicsit, és a hangsúly ezen van. :) Egy vérvételt már hősiesen túléltem orvosfóbiám ellenére. Nagyobb falat lesz a holnaputánutáni (tejóég!) műtét. De erős vagyok.