Még egy bejegyzés tizenévesként. Kicsit fura, de semmi extra. Nem pánikolok, hogy öregszem. :)
Meg amúgy is csak kettő vagyok, mint Nóri, elvégre a 0 nem számít. :D
Szerencsétlenre a frászt hoztam, mivel amikor délután felébredt velem találkozott először. Szegény a fotel mögé menekült. :S A gyertya elfújásnál beelőzött, mire észbe kaptam, már csak füstölgött. :D A végére azért feloldódott. Szeretem a közös szülinapunkat. Panta. :)
2013. február 25., hétfő
2013. február 22., péntek
Nők Lapja Iskola - part 2. Marica grófnő. Karina.
A második hétvége öltözködéskultúrával kezdődött, ahol megtudtam, hogy a hideg színek állnak jól. Persze sok olyan ruhám van. A lila és a sárga felejtős - ez azért fáj egy kicsit. Másnap pedig önismeret volt, az elején eléggé szkeptikus voltam a dologgal kapcsolatban. Viszont amit a rajzomból leszűrt, az durván igaz. És nem ilyen nagy általánosságok, mint ami pl. a horoszkópokban van, hogy mindenkire igaz legyen. Ettől függetlenül azért még mindig óvatosan kezelem a pszichológia tudományágát.
Csütörtökön az Operettben néztük a Marica grófnőt. Hát nagyon jó volt! Kicsit feltörtek a néptáncos élményeim, érzéseim! :) Hazafelé pedig összeszedtem a mekiben Karinát, aki nálunk aludt az éjszaka. Másnap egy kicsit zokni voltam, bár ahogy értettem neki ez az általános alvásmennyiség. Tulajdonképpen megteszi ez a bölcsészkar.
A heti nagy feladat pedig Nóri szülinapi könyvének kiválasztása volt. Végül egy olyan mellett döntöttem, ami Katának már bejött. Remélem hétfőn is sikere lesz! :)

2013. február 10., vasárnap
Nők Lapja Iskola - part 1.
Majdnem két és fél napot sikerült Szombathelyen töltenem egyhuzamban. Nem volt sok, de aktívan kibabáztam magam. Katit megtanítottam törökülésben ülni (nagyon cuki volt, amikor ült velem szembe a földön és rakosgatta a lábait, próbált leutánozni), meg voltunk buszozni is. Dóri is aranyos volt, tűrte a gyötrésemet, és (én ugyan nem láttam, de pont most) fordult először hasról hátra. :)
Aztán: anyától egy NL Iskolát kaptam a szülinapomra, aminek az első két napja most hétvégén volt. 10 fős csoportokba vagyunk, én vagyok a legfiatalabb. De nagyon jófej csoportom van, szülésznőtől kezdev a PhD-ző matematikuslányon keresztül a kétgyerekes anyukáig, mindez olyan 32 éves korig. :) A sminkórán már szombaton túl voltunk. Életembe először kerültem közelebbi kapcsolatba egy szemceruzával. Eddig mélyen bújkáló őstehetségem azonban felszínre tört, és profin sikerült leutánoznom. Ma pedig volt egészséges életmód - hát itt annyira sok újdonságot nem mondtak, ennek ellenére nagyon jó volt. Délután pedig mozgáskultúra. Négy asztalkör után megmondták néhány tulajdonságomat. Oké, nem volt nehéz, mert azok tényleg jellemzőek rám, de ez az óra is jó volt. =)
Holnap kezdődik a félév. Van egy pont, amikor már nem érdekli az embert, hogy milyen órarendje lesz, csak legyen meg a kívánt kreditmennyisége +/- 10%. Na ezen a ponton túl vagyok. Állítólag megvan a hangulata, ha este hattól fél nyolcig órán ül az ember. :)

2013. február 4., hétfő
Vége. [Átmenetileg.]
Ma totálisan ledöbbentem, amikor hallottam, hogy vannak még akik rendszeresen idetévednek. Úgyhogy az ő kedvükért, megpróbálok többet írni (ilyet már ígértem párszor, nem?). Na de majd most!
Hála égnek, vége lett ennek a félévnek. Eddigi egyetemi pályafutásom legrosszabbika volt. Mindenhogyan.
Jövő hétfőn kezdődik az új félév. 46 kreditet vettem fel, ebből jelenleg 17 kreditnyi órán vagyok bent. Az ELTE nemrég váltott tanulmányi rendszert, és a mellékelt ábra alapján a tárgyfelvétel közel s távol nem működik kifogástalanul. Viszont ezért tényleg tökéletesen felesleges félévet pazarolni, úgyhogy nagyon remélem, hogy az elkövetkezendő 48 óra alatt összekapják magukat, mert ez most már egyáltalán nem vicces. Egész egyszerűen szégyen, hogy a BTK falán egy bazinagy plakát hirdeti az ország abszolút első bölcsészkarát, ennek ellenére többszáz emberre egy darab(!) tizenkét fős szemináriumot hirdetnek meg. No komment.
Egyébként már az utolsó vizsga napján megkezdtem az aktív kikapcsolódást, Dórival egy IKEA-parti keretében. Aztén Bence szülinap, Bencének sütés a sítáborba (amiért csak egy kicsit vagyok irigy). Ma eljutottam IP-re is. És ha minden igaz, még egy szombathelyi kanyart is megejtek a héten. :)

Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)