Végnapok a Cseke mentén.

Azért talán még nem ment végérvényesen agyamra a töri. Igen a címet, a tizenkettedikes törikönyvből evokáltam, úgyhogy ezennel a magyar érettségire fel is készültem. :-)
Szóval szerenád. Élvezetes beszámoló Kisannánál. Részemről szép volt, jó volt, és egy életre elég volt. Legközelebb max akkor akarok ilyenben részt venni, ha hozzám jönnek szerenádozni. /Ha jól számolom, ez legrosszabb esetben is 10év múlva lesz. Elhanyagolható körülményként tekintve azt, hogy nem lesz munkám stb, stb./
Ballagás. Előtte egy rádió és egy TV-interjú. Hát nem tudom melyik lett használhatóbb. :S Szóval a suliban keringős részt azt élveztem. Jó volt egyszer még végigmenni mindenhol. Legálisan lenni bent a tanáriban. Elolvasni a táblákon levő idézeteket. És belegondolni, hogy a cél hat év múlva ugyanitt, bár nem ugyanígy.
A templomi rész, nekem egy kicsit (na jó, nem: nagyon) csalódás volt. És pontosítsunk: nem csak nekem. De ezt most inkább hagyjuk. Pozitív élmény, hogy Barnabás nagyon nagyon büszke volt magára és a műalkotására! =)
Vacsora. Igazából én inkább babáztam, mint ettem. Miután Katát hazavitték, kerestem egy újabb áldozatot. Egy kis közelharc árán, de végül sikerült elaltatni Eleonórát, akit valószínű legközelebb a keresztelőjén látok. Ami még 22 nap! :(
Őszintén szólva, azt hittem, hogy jobban meg fog viselni ez a ballagás-dolog. Oké, fáradt is vagyok, ezt nem tagadom. De amikor délután próbáltak belőlem kihúzni két értelmes mondatot, akkor jöttem rá, hogy igazából én csak átmenetileg búcsúzom. Én jövök vissza. Legalábbis remélem.
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Ma csináltam egy szövegértést, és végigolvastam két második részt is a javítókulccsal együtt. Ezennel befejezettnek ítélem a magyar érettségire való készülést. Aztán végigolvastam az év végi vizsgákra kidolgozott matek fogalmakat. Bár a matek készüléssel még nem végeztem, ugyanis meg kell szüntetnem a függvénytáblázatom kipreparálását. Szeretem a törit. Szeretem a tizenkettedikes könyvet. Szeretem a XX. századot.

Keresztlányom.

Nem mondom, hogy nem sejtettem. Az elmúlt egy-két hétben már kezdett különösen gyanús lenni a dolog. De nem akartam magam nagyon beleélni, nehogy aztán koppanjak. De most két töritétel között majd az evangélikus keresztelési liturgiát tanulom.:)

Szerelem lett első látásra, szerencsére kölcsönösen!:) Sajnos(?) nagyon sokat aludt ma, de amikor fent volt elsőbbségem volt mindenkivel szemben. Egyébként látszik, hogy negyedik gyerek: a Bori csikizte, bökdöste, puszilgatta, ugrált mellette... ő meg se rezzent, úgy aludt tovább...:)

Keresztmama lettem! ;)

Sálálálá, szünet(?!?!) van.

Hajajj emberek! Felfedezésem mértéke Amerika megtalálásához fogható. Négy nap kemény törizés után szembesültem a dologgal, hogy az emelt szintű töri érettségi igazából k***a nehéz. (Elnézést a szóhasználatért, de most ez így van.) Végül is jobb később, mint soha.:S Minden nap csinálok egy tesztet. Azért a 70% úgy átlagosan megvan, de nem így képzeltem el. Remélem az esszék felfelé húzzák majd.
Nem is beszélve arról, hogy ennek örömére egy betűt nem magyaroztam, matekoztam és németeztem.
Azt hiszem, legracionálisabb döntés jelenleg az, ha húzok vissza a törikönyv fölé és világvárossá fejlesztem Budapestet, karizmatikus patrimoniális királyságot alakítok és ha nem alszom be az atlasz fölött /nem mintha ilyen előfordult volna az elmúlt napokban...ááá.../ szóval akkor még a törököt is kiűzöm...=)

Megcselekedtük, amit megkövetelt a haza.

Az 'i'-re a pont. Valószínű gimis éveim utolsó töriversenye. Rékával és Kálmánnal. 127pont. I.hely.
Hibátlan vaktérkép(!), amit én csináltam(!!!). Meg egy gyönyörű fogalmazás Réka tollából. Plusz egy hibátlan nők a szabadságharcban feladat. És a tippmixek közül is a legrosszabb 70%-os. Egy náthás toborzóbeszéd, aminek a stílusát nagyon dicsérték.
Egy szuper délelőtt. Az idegtépő eredményhirdetés. És takarékos izzók ajándékba.
Negyedszer. Zsinórban.
Azt hiszem, már kellően utálják Tatát.

Bagoly mondja verébnek. Kisannának.

Lesz Bocskaim!:) És elvileg a Viktorral fogunk ballagni. Amenyibben nem alszik el, és amennyiben nem felejt el eljönni...:)
Ajajj... nem igazán tudok mit írni. Ma égés zenei héten. Holnap törióra Rákócziról. Szombaton töriverseny. Vasárnap nyelvvizsga + utána ha minden igaz Szombathely. Szeretem, amikor zajlik az élet. :)))

Ballagásra.

Írtam gy ballagási beszédet. És nem fogom beadni. De fölteszem, hátha van két ember, aki szívesen elolvassa.

Kedves Osztálytársaim, Évfolyamtársaim, Tanáraink és Vendégek!

„Itt állok, másként nem tehetek, Isten engem úgy segéljen” – Luthernek ez a mondata jut az eszembe. Eljött az idő, utoljára állunk itt ebben a közösségben, és ami következik – hát abban kell az Úr Isten segítése és bátorítása.

Amikor tavaly itt álltam és búcsúztam az akkori végzősöktől, még úgy gondoltam, hogy tőlünk, gondtalan tizenegyedikesektől nagyon messze van ez a nap. Aztán mégis olyan gyorsan elröppent ez az év! Mi ballagunk. Az elmúlt négy évben az idő bezzeg nem ballagott. Rohant.

Négy évet kéne most összefoglalnom. Lehetetlen feladat. Az emlékeket, az élményeket, a sok mosolyt és könnyet, a boldogságot, a küzdést és az elért célokat - visszük magunkkal.

Az iskola harmadikként induló évfolyama vagyunk. Harmadikként ballagunk. És három nap múlva harmadikként kezdjük az érettségit. Valamiben azonban utolsók lettünk. Mi vagyunk az utolsók, akiknek még mond valamit az alfa, béta és csibekeltőben tartott órák. Mi még építettük az Újépületet, rakodtuk a téglát, hurcoltunk szöges deszkákat, és éreztük, hogy reng a föld a cölöpverő gép ütései alatt. Az építőmunka hangjaiból épület lett, amit mi tettünk otthonossá.

Kedves Ballagók, hadd kérjem, egy pár pillanatra csukjátok be a szemeteket és idézzétek fel az alábbi hangokat. Pattog a tábortűz, gitár szól, és mi lelkesen énekeljük a 8 óra munkát. Aztán csönd van. Fagyasztó csönd. Csak egy papírlap zizzen a tanári asztal felől. Valaki a naplót lapozza. Egy felszabadult sóhaj: „Ma sem én!” És egyetlen kétségbeesett kiáltás: „Súgjatok!” Szintén fagyos téli hang: surrog a felvonó drótkötele. Valaki megcsúszik, ahogy farol, roppan a hó. És egy óbégatás: valaki gurul a lejtőn. Serceg a borszeszégő. A salátabár zsongása. Egy angolkeringő ritmusa. Egy bécsi keringő hangjai. Sarkantyú peng a Palotásban.

Kedves Tanárok, hadd villantsunk Önök elé is néhány képet, amit már talán nem is láthatunk többet. Ott ülünk, mi tizenkettedikesek, németórán, matekon, fizikán, történelmen, és figyelünk. Igen, biztosan volt ilyen is az elmúlt négy év alatt! A szünetnek vége, és mi még mindig az ajtó előtt állunk, mintha gondot jelentene, hogy megkezdjük a két szünet közti idő kitöltését. Egy összeszaladó csapat: a gólöröm. Egy ölelés a folyosó szegletében – és Önök tudták, mikor nem kell odanézni. Könnyek: egy rosszul sikerült vizsga miatt; egy szerelem elköszönt; meghatódtunk, mert valaki önzetlenül igazán jót tett. Lesznek más arcok, új arcok, de az már nem a mi mosolyunk.

Kedves utódaink, alsóbb évesek: ha mi elmegyünk, volna itt néhány feladat. Sokat tettünk ennek az iskolának a szellemiségéért. Őrizzétek meg! Büszkén tettük ki a Refis jelvényt. Viseljétek ti is! Országos versenyeken értünk el eredményeket. Legyetek jobbak!

Amikor kilencedikesként első nap jöttem az iskolába, elgondolkoztam azon, hogy vajon negyedikesként emlékezni fogok-e arra a napra. Igen, emlékszem. A 72 új arcra, az első áhítatunkra, arra, amikor először körbejártuk az iskolát. Aztán az első tanítási napra. És most itt állunk a túlsó parton. Nem sírunk hogy vége lett, örülünk hogy megtörtént.

Amikor nyolcadikosként ballagtam, hároméves unokatestvéremtől egy rajzot kaptam. Marokra fogott ceruzával összevissza tartó vonalak. Életem térképe. Ez a kép címe. Be van jelölve rajta a ballagás és van rajta egy következő cél. Négy éve ott van a szobám falán. És ha csüggedtem, bíztatott. Ezt kaphatja egy ember a családjától.

Köszönöm, hogy ilyen sokan eljöttek bátorítani minket, mert ezen a térképen ballagunk tovább. Még ha néha a torkunkban is dobog a szívünk.

Szívszorító volt végigballagni az iskola folyosóin. Szívszorító volt utoljára hallani ezt a különleges csengőszót. De most a csengő nem azt mondja: „Hallelujah!”. Hanem azt, hogy: „Ne légy szomorú, ha búcsúzni kell, búcsúra szükség van az új találkozáshoz!”

Azt hiszem, méltó módon készültem a holnapi irodalomdolgozatra. Írtam egy cikket, egy ballagási beszédet és kidolgoztam két irodalom tételt.  Aztán hogy ezeknek mennyi köze van a novellaelemzéshez, az majd holnap kiderül...:)

1. silirpÁ

A mai nap azt hiszem megér egy bejegyzést! Igazából nem terveztünk semmi nagy dolgot, mert hogy érettségizünk, aztán ma reggelre szinte minden órára volt valami tervünk. Én egész nap apa fehér köpenyébe feszítettem, biztonságos közelben tudva a saját kékemet, mielőtt még valakinek olyan elvetemült ötlete támadna, mint tizedikben...:) Jut eszembe, akkor egy fizikaórával kezdtem, szóval lehet, hogy mégsem áll olyan távol az a fizikatanárság...!
Irodalmon meg szerenádoztunk egyet... Az igaziig még van mit fejlődni, finoman és nőiesen szólva. Persze nem volt hamis, csak hangos. Biztosan ez volt a baj.
Matekon teleírtuk a táblát "primitív" képletekkel (pl. tg-tétel, a alapú log integrálása stb.), és mivel megint én voltam a hetes április 1-én (már tizedikben is, akkor franciául tanultam meg jelenteni), most valahogy így hangzott: "..., hogy az osztály létszáma tízes alapú logaritmus tíz plusz kettő a harmadikonszor huszonöt az egykettediken osztva egyszázhuszonötöd a mínusz egyharmadikonon...
Tesin fölöltöztünk rövidgatya magassarkú párosításba, tanárnőre ezzel a frászt hozva, és táncoltunk egyet a sportpályán. Aztán métáztunk. A mi csapatunk vesztett. De ez most lényegtelen.
Miska papi szokta mondani, hogy addig játék, amíg vissza lehet csinálni. Én úgy gondolom, méltó utolsó gimis bolondok napjánk volt!!! =)