Karácsonyi tündérmese.

Üzenet.

Kedves Szeretteim!

Amint jól tudjátok, most van a születésnapom. Megtiszteltetés számomra, hogy minden évben ünnepséget rendeztek, és úgy tűnik, ez idén is így lesz. Nagyon sok ember vásárol sokat, rengeteg a külön erre az alkalomra szóló rádió- és TV-műsor, hirdetések, reklámok, és a világ minden pontján arról beszélnek, hogy születésnapo...m egyre közeledik. Igazán nagyon jó érzés tudni, hogy legalább egyszer egy évben sok ember gondol rám. Amint tudjátok, születésnapomra való emlékezés sok évvel ezelőtt kezdődött. Az első időkben még úgy tűnt, hogy az emberek értették, és hálásak voltak mindazért, amit értük tettem, de manapság egyre inkább úgy látszik, hogy alig akad, aki tudja az okát az ünneplésnek. Mindenhol összejönnek az emberek, családok, barátok, és nagyon kellemesen érzik magukat, de valójában nem tudják, nem értik, és nem is keresik a valódi jelentőségét az ünnepnek.

Emlékszem, az elmúlt évben is hatalmas lakomát rendeztek a tiszteletemre. Az asztal roskadásig tele volt ízletes ételekkel, gyümölcsökkel, édességekkel. Tökéletesen díszített helyiségekben sok-sok gyönyörűen becsomagolt ajándék várta gazdáját. S tudjátok, mi történt? Meg sem hívtak! Pedig én voltam az ünnepség díszvendége – mégsem küldtek meghívót. Miattam volt az egész összejövetel, a sok dísz, és minden egyéb, és amikor maga az ünneplés elkezdődött, én kívül maradtam, bezárták előttem az ajtót. Pedig be akartam menni, velük lenni, együtt ünnepelni…
Habár az igazság az, hogy mindez nem lepett meg, hiszen az elmúlt néhány évben sokan bezárták előttem az ajtót. Mivel pedig nem hívtak meg, hát úgy döntöttem, hogy titokban megyek be, minden zaj nélkül, és csendesen megállok az egyik sarokban.
Mindenki nagyon jól érezte magát, ittak, ettek, beszélgettek, vicceltek, nevettek, és hatalmas jókedvük volt.
Egyszer csak belépett a szobába egy nagydarab, kövér, piros ruhás, fehér szakállas ember azt kiabálva: HO-HO-HO. Leült egy díványra, a gyerekek pedig rohangáltak hozzá: Télapó, Télapó! – mintha ez az egész ünnepség róla szólt volna. Aztán az emberek körülállták a karácsonyfát, és átölelték egymást. Én is kitártam a karomat, de engem nem ölelt át senki. Aztán nagy várakozással elkezdték osztogatni, és csomagolni az ajándékokat. Végül minden elkelt, és néztem, vajon nekem van-e valami – de nem, én nem kaptam semmit. Te hogyan éreznéd magad, ha a születésnapodon mindenki kapna ajándékot, csak éppen te nem? Megértettem, hogy nemkívánatos személy vagyok saját születésnapom emlékünnepén, és csöndesen elhagytam a helyiséget. És – tudjátok – ez minden évben rosszabb és rosszabb. Az embereket csak az étel, ital, ajándékok, összejövetelek érdeklik és alig néhányan emlékeznek rám. Pedig én annyira szeretném, ha ezen a karácsonyon beengednének engem az életükbe! Nagyon szeretném, ha felismernék a tényt, hogy több mint kétezer évvel ezelőtt azért jöttem el erre a világra, hogy megmentsem őket. Csak annyit szeretnék, hogy ezt teljes szívvel elhiggyék, és beengedjenek az életükbe.
Valamit szeretnék megosztani veletek, különösen arra való tekintettel, hogy jónéhányan tudjátok az ünnep igazi értelmét. Hamarosan rendezek én is egy saját ünnepséget: látványosat, hatalmasat, amilyet soha senki még elképzelni sem volt képes. Most még dolgozom rajta. Már küldöm a meghívókat – Te is kaptál már, személyesen. Remélem, észrevetted a sokféle invitálás között, s nem dobtad el. Kérlek, feltétlenül jelezz vissza, részt akarsz-e venni az örömünnepemen, foglalhatok-e egy helyet a számodra? Beírhatom-e a nevedet aranybetűkkel a vendégkönyvembe? Az ünnepségemen ugyanis csak azok jelenhetnek meg, akiknek nevei ott szerepelnek. Sok vendéget várok.
Akik elvesztették vagy eldobták a meghívókat, el sem jönnek – kár értük! Akik nem válaszolnak a meghívásra, azok hiába jönnek, nem lesz helyük, kívül maradnak. Nagyon lesújt minden ilyen elmaradás…
Kérlek, készülj és válaszolj, mert így, amikor mindent előkészítettem, te is részese lehetsz az én csodálatos ünnepségemnek.

A találkozás reményében szeretettel üdvözöllek:
Jézus Krisztus

Forrás:itt

 

Volt egyszer (még) egy szalagavató...

A forrás és ismeretei alapján mutassa be az idő múlását!

Katival miután táncoltunk. :-)

Földszintesekkel szép a világ.

Amikor a vidékiek a fővárosba mennek plázázni, és reggel hajnali nyolckor még csak a kávézó van nyitva. Mindenesetre megegyeztünk, hogy el tudnánk viselni, ha így indulnának a reggelek. :-) Miután B. elindult magának farmert nézni, én keresztlány felé vettem az irányt. Abszolút hivatalos célból, mert a nővérével csinálom a gyermeklélektanos megfigyelésemet, mint egy segítőkész nagycsoportos ovissal, úgyhogy rajzolnunk és gyurmáznunk kellett. :-) Nem igazán tudom, hogy melyikünk élvezte jobban. Ebéd után a két lány bepróbálkozott egy húsz perces alvással(?)... Skacok, velem ilyet nem játszotok - gondoltam. Így az alternatíva az lett, hogy vissza kellett feküdni az ágyba, de aludni nem kellett, csak pihenni, amíg felolvastam nekik két mesét. Legalább addig még nyugton voltak egy kicsit.
Szerencsére aprótalp-hiányom az mostanában nincs, mert előtte hétvégén a másik két unokahúggal is találkoztam. És rádöbbentem, hogy gyurmázni csak gilisztát tudok, meg azt feltekerni csigává. Meg talán a hóember menne. :D

Túrmezei Erzsébet: Pótvizsga a szeretetből

A Mester nagy iskolájában,
Ma szeretetből pótvizsgáztam.
Tanítóm előtt remegve álltam......
Az első vizsgán én megbuktam.
A tételt bár kívülről tudtam,
De a gyakorlatban előre alig jutottam.

Szeretem én, ki engem szeret,
Minden jó embert, akit csak lehet,
De az ellenségem?
Aki megrágalmaz, kinevet,
Ad mindenféle csúfnevet,
Gyaláz és megaláz engemet?
Ilyet nem tudok szeretni! Nem!
És ezt húztam ki a tételen,
,,Hogy az ellenségemet is szeressem!"
Szereted-e? - Kérdezte tanárom,
Az én Mesterem és Megváltóm.
Nem tudom, hiába próbálom!
Szelíden monda, de erélyesen:
- Pótvizsgára mész, és ha mégsem
Tanulod, megbuksz egészen.
A szeretet nehéz tétel,
A legtöbben ebben buknak el,
Mert, aki bánt is, szeretnünk kell!
De Mesterem tovább tanított,
Különórára magához hívott,
Szeretetével sokat kivívott!
Mutatta kezén, lábán a sebet,
Hogy mennyit terem a szeretet,
Eltűri a kereszt-szegeket.
Eltűri a gúnyt, a gyalázatot,
Töviskoszorút, s nehéz bánatot.
A dárdaszúrást, mit értem kapott.
Így tanított, szívem felrázta.
Látta, hogy hajlok a tanításra.
Szeretetét a szívembe zárta.
És most pótvizsgáztam belőle.
Ott volt az ellenségem is.
Gúnyos megjegyzést kaptam tőle,
De szeretettel feleltem,
S e szeretettel őt megnyertem...
És a pótvizsgán átmentem.
Tovább tanulok, tovább megyek,
Vannak, „szeretet-egyetemek",
Magasak, s mégsem elérhetetlenek!
Mert más tudományt sokat tanulhatok,
Megcsodálhatnak, úgy vizsgázhatok.
Ha szeretet nincs bennem: SEMMI VAGYOK.

Vidám reggelt!

...és most Garfield forog a... az ágyában.
Hadd osszak meg veletek két apró szösszenetet. :-)

Hogy mi a csiga? Egy kis takonydarab bukósisakkal. (Mick Miller, komikus)

A Nászinduló engem mindig arra a zenére emlékezetet, amit a csatába induló katonáknak játszanak. (Heinrich Heine, költő)

Október 6.

Legkedvencebb városom.

Hétvégén ismét a legeslegkirályabb városban jártunk egy aranydiploma-kiosztón - Szegeden. Minden nagyon szép, és nagyon jó volt. Főleg amikor kitárt karokkal fotoszintetizáltunk B-vel a város közepén. :-) Meg az újabb favorit szendvicsezős előebédünk. Meg amikor töltődtem a Dóm látványával. És aztán a rendes ebéd. Szóval szuper volt az egész nap! Szép volt az ünnepség, tetszik az egyetem (sokkal menőbb mint a jelenlegi - reprezentációs szemszögből nézve legalábbis mindenképpen).

Ilyen kicsiben én vállalom ezt a képet is. Közben B. előadását hallgattam - odáig sikeresen is, hogy "éppen a fotoszintézis világos szakaszában jársz"...

UPDATE: KicsiZoli valóban KicsiZoli lesz, így remélhetőleg nem okoztam neki mindenféle személyiségzavart, hogy már most fiúnak gondoltam. :-)

Az első hét margójára.

Azt nem mondhatnám, hogy túl sok órám van. Vagyis hogy túl sok kreditem van. Mivel kötelező órám már alig maradt, ezért fölvettem olyan tárgyakat, amik csak szimplán érdekelnek. Főként a pedagógia alapszakról néztem pszichológiás órákat - mindenféle lélektanokat. És azok nagyon tetszenek! :) Forródrótos ímélváltásba kezdtem a (reményeim szerinti jövőbeli) konzulensemmel, így alakulgat már egy téma is, meg az én ősz hajszálaim is... Mennyit kell még aludni a leadási határidőig?!?
De tegnap felhívott a keresztlány. Már egy hete jár oviba, ahol nem alszik ott, mert mindennap otthon alszik. És szívecske a jele. És vannak barátai: a szemüveges lány és a nemszemüveges lány. És nem sír reggelente. De csak a jókkal barátkozik, a rosszakkal nem. És nyolc lányra tizennyolc fiú jut (ergo válogathat! :D). És büszke vagyok rá. Ahogy minden 'sírás nélkül oviba járok' unokatesómra. Ugye, K.? :-)

Új dizájn!

Régóta kacérkodom a gondolattal, hogy az immáron nagyjából négy éves lóherés külsőt megváltoztatom. Íme, (ha már holnaptól úgyis ősz van elvileg) egy őszies kinézet!

Karnevál - ahogy mi toljuk! (:

A hétvégén eltoltuk a biciklit Szombathely felé. És igen, a második mondatig sikerült is magamban tartanom, hogy lesz új unokatesóm!!! :-))) Nagy ám az öröm, és iszonyatosan várom már őt! :)
Szerencsére ott nem sokan ismernek, így nyugodtan hintázhattam, csúszdázhattam a játszótéren - viszonylag kevesen néztek lököttnek. Nem volt kiírva felső korhatár - na.
Jó volt, hogy még megismertek a csajok. :) Mélyreható barátságot kötöttem ezalatt a négy nap alatt Padlival, a padlizsánnal és Foxival, a fokhagymával. Nekem is kéne egy olyan király plüsi!

Csajuralom. :)

Régen sikerült már olyat alkotnom, hogy éjjel felriadva, azon gondolkodtam, hogy most bőgjek-e egy sort vagy ne. Ma viszont olyat álmodtam, ami teljes mértékben kimerítette a rémálom fogalmát. Nem könnyű dolog ez a rák. Főleg ha tudjuk, hogy esélytelen a harc. És ilyenkor baromi nehéz lehet búcsúzni és búcsúzkodni. Szóval nagyon-nagyon remélem, hogy ez tényleg csupán egy rémálom volt, és soha nem élem át azt, amit éjjel éreztem, pláne egy hozzám ilyen közel álló személlyel kapcsolatban.

Nyári mindennapok.

Már nagyon látszik a fény az alagút végén! A falfestés ugye kész, a szekrényemet összerakták, a kis éjjeliszekrényemet én szereltem össze (és még nem hullott darabjaira xD), némi dekorációt is sikerült már kiviteleznem... szóval egy kis álom megvalósulni látszik: a szobám, amelyben a lila és a zöld dominál. :)
Bencétől kaptam egy szilikon pralinékészítő-formát, ezért mostanság sokat szöszmötölök csokiolvasztással és új formába öntéssel. Még túl nagy extraságokat nem mertem kipróbálni, maradtam a mandulánál, a fekete-fehér és a kapucsínós csokiknál. Szerencsére mindig találok valakit, aki hajlandó önként megkóstolni! Amúgy a konyhában is szeretek sürgölődni: sütöttem zsemlét, csináltam spenótos pennét, meg igyekszem az ilyen zacskós poros mindenféle teljesen egészséges dolgokat remélhetőleg egy fokkal tényleg egszségesebb dolgokkal helyettesíteni. Panasz csak akkor szokott érkezni, ha fehérjehiányt észlel Bence, vagyis nincsen husi...!
És ami így a nyáron új élmény: rengeteget olvasok (és nem szakirodalmat!). Nem csak limonádé regényeket - bár nyilván néha olyat is kell, de most több regényt is olvastam a Holokauszt témájában, plusz mindenféle pszichológiai könyveket. Amin pedig sírva röhögtem: Zacher Gábor könyve volt. Maga a téma nem annyira vicces, de néhány történet meg az előadásmód...!
Ma reggel éktelen nyervákolásra ébredtem. Azt hitem Cirmit az ágyam lábánál találom, de végül a hangokat követve egészen lejutottam a zárt konyhaajtóig, amely előtt egy kétségbeesetten nyávogó macskát találtam. A szemében a teljes elkeseredettség volt látható, elvégre már vagy hat órája nem kapott kaját!

Egy rövid gondolat.

"Vannak idők, amikor saját fényünk kialszik, és egy másik embertől kapott szikra kell, hogy újra lángra kapjon. Mindannyiunknak jó okunk van rá, hogy mélységes hálával gondoljunk azokra, akik fellobbantották bennünk a lángot." (Albert Schweitzer)

Ma botlottam bele ebbe az idézetbe, és teljes mértékben egyetértek vele. Sőt, nagyon-nagyon boldog vagyok, hogy az én életemben van ilyen személy, aki évi egy találkozás alkalmával is képes húsz perc alatt rendbevágni a lelkemet - amúgy valószínűleg a tudta nélkül. :)

Hogy ne teljen el nyár lakásfelújítás nélkül, a hétvégén felrobbantottuk azt a szobát, amiben jelenleg én lakom, ha T-nál vagyunk. Megtanultam tapétázni és falat festeni, el is készült a jelenleg Milka-lilára hasonlító színű birodalmam. Remélem, hogy nem fog sokat világosodni a száradás során, mert ez így sokkal menőbb, mint a boltban a palettán!

Van itt még valaki?

Jár erre még valaki? Vagy más is csak véletlenül bukkant rá a kedvencek sávban, mint én? :)
Visszaolvastam pár bejegyzést, körülbelül ötezerszer megígértem, hogy most aztán rendesen írni fogok, és ez annak rendje és módja szerint el is maradt. Így inkább már nem ígérek olyat, amit aztán nem tudok betartani.
Alapvetően nem életem legkirályabb, legszuperebb és legrózsaszínebb szakaszát élem, de lesz ez még így se! Szerencsére csodálatos emberek állnak mellettem, hol láthatóan, hol láthatatlanul. Támogatnak, vezetnek, megnevettetnek, gondolnak rám, vagy összeteszik a kezüket értem. Vagy egy sajátos módon fejezik ki, mennyire nélkülözhetetlen vagyok számukra: "Csinálj nekem spagettit és csokis muffint - hetente minimum egyszer!".
Befejeztem a harmadik évemet is az egyetemen. Jövő ilyenkor már muszáj lesz egy szakdolgozat, és egy záróvizsga után állnom. Idén láttam, páran hogyan szabadultak meg az összes hajszáluktól. Kemény év lesz, az biztos. De remélem, hogy a konzulensem nem rak ki, mikor egy év után újra rányitom az ajtót, remélem, hogy sikerül eligazodnom majd a dátumok és elintézendő formaiságok útvesztőjében, és mindemelett egy korrekt munkát is le tudok tenni az asztalra.
Mivel telt eddig a nyaram? Az első szó, ami eszembe jut: SZEGED! :) Egy hosszú hétvégényi mini-nyaralás a kedvenc városomban. Még mindig imádom! Csajos pletykálások, csatangolás a belvárosban, esti Tisza-parti séta, vérre menő bowlingmeccsek, ahol mindig utolsó lettem. :D És Ópusztaszer - elvégre egy töristől elég gáz, hogy még nem látta.



Sokat kreatívkodok mostanában, meg olvasok. A 20. századhoz való nem túl barátságos viszonyom ismert, viszont olvastam egy tanulmánykötetet a Kádár-rendszer magánéleti jellemzőiről (ezt nem tudom magyarabbul írni). És kifejezetten érdekel a téma. Igen, képes változni az ember. :) Ma teljesen meglepődtem, amikor Bence beállított a szobámba némi tonhalas szendviccsel. :) Csak mert éhes volt, és nekem is csinált. :-))) Senki nem kérdezi, hogy van-e kedvem hozzá, de mostanában kénytelen vagyok sokat főzni. És körmöt festek. Tegnap epreset csináltam magamnak. De hogy lássátok, nem lettem teljesen plázap...a, képet nem mellékelek. xD