Tizenhatodik.

Máté: 3,6kg és 53cm. :)

Aktuális kedvenc

Anno még felírtam az irodalomfüzetembe, hogy ezt meg kell hallgatni, de akkor nem találtam,. Most pedig rábukkantam, mivel éppen Halász Juditból továbbképzem magam. Haladni kell a korral (visszafelé?)!
Most pedig tépek be a könyvtárba, mert rossz könyvet kölcsönöztem ki...:S

Ma egy születésnapi partiba (bocsánat! egyszerre kettőbe!) voltam hivatalos, Dunaharasztiba. Talán ma volt az első olyan alkalom, hogy amikor Nórika meglátott nem sírógörcsöt kapott, hanem MOSOLYGOTT! :) Nyilvánvalóan én hagytam a fiúkat olyan fiúsan bulizni, és próbáltam feltölteni magam keresztgyerek energiával. Hihetetlen, hogy mennyit fejlődött akár csak a beszéd terén. A hintában éneklés még közel a fagypontban is megy, a csúszdán néha szívinfarktust kaptam, de hát kemény fából faragták a kisasszonyt! Kergettünk pipiket, fociztunk, ettünk, ettünk és ettünk. Ha valakiről, hát róla tényleg nem lehet azt mondani, hogy nem életre való. Miután konstatálta, hogy nem éri el a plafonról lelógatott lufit, odatolt egy széket, felállt rá, és úgy kezdte el ütögetni. :) És még nincs két éves! :) Meglepően önálló, de hát küzdenie kell, ha hallatni akarja a hangját. Olvastunk egy csomó könyvet, mindent megkérdez, amit nem ismer: "ez mi?". Ugyan arra nem sikerült rávennem, hogy két másodpercig maradjon nyugton, amíg csinálok róla egy fotót, úgyhogy nincs új háttérképem. Ahogy felemeltem a telefont, rögtön indult bekukucskálni mögé, így általában csak egy elmosódott paca sikeredett. Szóval iszonyatosan sokat hülyéskedtünk ma, megbészültük, hogyha egy kicsit nagyobb lesz, akkor jön hozzám nyaralni.:D
És ugyan ma a puszi elfogyott, de kaptam pár ölelést, bújást és bizonyságot, hogy milyen okos keresztlányom van. Nagyon-nagyon büszke vagyok Rád! :)

A tizenötödik

...unokatesóm! (Ha jól számoltam hirtelenjében...)
Sinkó Dóra: ma, hajnali fél négy, 3500g és 50 cm. :)
Már alig várom, hogy ismét olyan kicsi babát foghassak, aki elfér egy kezemben is! =)

Visszatérés a kezdetekhez.

Nem mostanábn írtam utoljára ilyet. De úgy gondoltam, visszatérek egy "irodalmi" bejegyzéssel. Van egy téma, amiről olvastam három könyvet is, és az unalom sok mindenre rávesz - most éppen arra, hogy ne haljon meg a blog.
Előzményként még annyi, hogy a műtét elmaradt, így tudok most írni, no meg persze további három hetet idegeskedni. :D
És akkor a három könyv: Paulo Coelho Tizenegy perce, egy magyar szerzőpáros Egyetemista lány támogatót keres c. könyve valamint Laura D.-től a Szex és tandíjat. Mindhárom a prostítúcióval foglalkozik, kettő az egyetemivel. Vagyis (hirtelen nem tudtam szebben kifejezni) azzal, amikor az egyetemi éveket ebből finanszírozzák.
Mi az ok? Talán mindenhol a pénz áll a középpontban. Gyorsan, sokat. Közös pont a lelki vívódás az első "munkanap" előtt. Abban már láttam különbséget, hogy ki hogyan állt hozzá. Volt, aki a teljes megélhetését erre tette fel: csupán az egyetemi évekre, de akár tovább is. Hiszen ha egy üzlet beindul... Aztán vannak olyanok, akik csak az alkalmi kiadásaikat akarják ily módon fedezni. Ami a legkevesebbszer fordul elő, az az, amikor a kíváncsiság hajtja az embert, bár (az olvasmányaim alapján) ebben az estben ritkán darálja be az embert a mókuskerék. Sokan számolnak be arról, hogy tulajdonképpen véletlenül keveredtek bele ebbe az életformába, de a legtöbbször ott áll a háttérben a pénz (ill. annak a hiánya). És hol a vége? A legritkábban akkor és ott, amikor előre meghatározták. Csak még egy hónapig csinálják. Általában kell egy jó nagy horderejű dolog, hogy abbahagyják, például egy mindent elsöprő szerelem. Persze van aki akár még házasságban is űzi az ipart.
És hogyan vélekednek saját magukról ezek a prostituáltak? A legtöbben szégyenlik és tagadják is rendületlenül. Mégis ami számomra a legmegdöbbentőbb volt, hogy vannak, akik társadalmilag teljesen elfogadottnak tartják.
Nos, véleményt nem nagyon szeretnék formálni, ugyanis el akarom kerülni a parázs vitákat. Ugyanakkor érdekesnek tarom azt a folyamatot, amíg valaki eljut idáig. Mi húzódik a háttérben és saját maga hogyan éli meg. Ki, mikor és mennyire adja fel az elveit. Eltűnik-e az embernek a tisztaság-érzése (állandó fürdés!). És később hogyan lehet együttélni ezzel a múlttal. Nemcsak saját magának, hanem a környezetének is. Mert hiszem, hogy az ember múltját nem lehet örökké titokban tartani.

ÉS a reklám: Sue blogja újjáéledt egy kicsit / http://szoszihusiii.blog.hu / Remélem, nem haragszik meg érte...:P

Nyár - eddig.

Miről is szólt eddig a nyár? Alapvetően x<5 év, és szerintem ezzel mindent elmondtam. :)
Sokat voltam Dunaharasztiba. A célom az volt, hogy nyár végére Nórika megismerjen, és ne fakadjon sírva, ha meglát. Hát jelenleg ott tartunk, hogy 15-30 perc elég ezen állapot eléréséhez. Johanna már hallani vélte a nevem is, én még a "mondd, hogy Panka!"-nál tartok, ezt ipari mennyiségben kérve tőle. ;) Viszont! Egyszer amikor felkaptam, hirtelen odafúrta a fejét a nyakamhoz, ami tiszta nyál lett. Azt hiszem ez volt életem első puszija tőle!!! =)
Katával is összecsiszolódtunk. :)
-Mondd, hogy Ildi! -Iiidi.
-Mondd, hogy Bence! -Be.
-Mondd, hogy Panka! -Paa.
-Mondd, hogy Babszi mami! -Mama.
-Mondd, hogy cuki! -Tu.        Zoli "kedvenc" szavát nyomtuk folyamatosan Bencével neki, jelenleg idáig jutottunk. ;)
Katától puszit nehezebb kiimádkozni, de nekem már egyszer sikerült! És egyszer elaltattam. Ezért Zoli még 98 puszival jön. =)
Peluscserében már zsírkirály vagyok, a főztömet is megeszik (kénytelenek xD), nem esek kétségbe az ilyen mondatoknál, mint pl.: "Panka, csak szólok, hogy ne ijedj meg ha nagyon vérezni kezd az orrom, majd mondom, mit csinálj!". Visszarázódtam a pemzlikészítésbe, és nagyon szeretem őket.©
Igyekszem fizikázni és matekozni egy kicsit, és a hangsúly ezen van. :) Egy vérvételt már hősiesen túléltem orvosfóbiám ellenére. Nagyobb falat lesz a holnaputánutáni (tejóég!) műtét. De erős vagyok.

Bolognai a la Dunaharaszti.

Csütörtök késő délután kaptam a telefont, hogy Mánuel rosszul érkezett a földre a mászókáról, eltörte a könyökét, így az éjjel meg kell műteni.
Másnap reggel/kora délelőtt Dunaharaszti felé vettem az irányt, felszerelkezve az ebédre kitalált bolognai spagetti hozzávalóval együttesen. Végre valakik értékelték a főzőtudományom!!! :-) Nóri meglepően sokat evett (hogy fér ennyi kaja egy ilyen kis gyerekbe?!?), Barnabás alig győzte mondogatni, hogy milyen finom, Bori meg amúgy sem eszik sokat, szóval ő nem számít most. Fura volt, hogy az első rakció nem az volt, hogy a torkukhoz kapnak és látványosan elkezdenek haldokolni (Bence).
Nórikából énekesmadár lett: apa több mint egy percnyi hinta plaintát vett fel tőle, másnap reggel az ő éneklésére keltem. :-))) Johanna szerint mondta a nevemet is... hát végül is belemagyarázható volt. :D
Szerintem jól elvoltunk délután. Még Nóri sem hisztizett (ezt egyébként este bőven bepótolta), csupán kétszer sírt: egyszer amikor fejbekólintotta magát a hintával, egyszer pedig amikor rángatta a széken levő inget, ami elborult, s ugyan nem esett rá, de azért rendesen megijedt.
Ha jól számoltam már van négy foga, csináltam neki pemzlit a feje tetejére, nagyon okos és rengeteget nevet. :)
Másnap elmentünk a piacra. Jó lenne egy olyan errefelé is. :) Délután már majdnem belementem a medencébe, csak aztán elment a nap. Úgyhogy maradtunk a hintánál. :-) Este pedig Jancsi hazahozott. Baromira elfáradtam, de élveztem ezt a két napot, de mondtam Manunak, hogy megyek kéztörés nélkül is!
Megyek is képeslapot venni, hogy amikor Bori (a levélfelelős) holnap/után/ rohan a postaládához találjon is benne valamit! :D

Számvetés.

Igazából vége az első évnek. +
Az átlagom. -
Minden tárgyam megvan. +
Az utolsó jegyemért rohangálok, eddig sikertelenül. -

Azt hiszem, most már belejöttem ebbe az egyetemesdibe. Már tudom, mennyire kell komolyan venni a kötelezőket, már gyorsabban tanulok(!) és persze rövid úton el is felejtem. ;) Úgy gondolom, hogy ezek után a töris tárgyakkal nem lehet nagy gond, és igen ezt a félmondatot kell eszembe jutattni, amikor majd a jelenkori vizsgák előtt hisztizek. :D
De talán az aggódást most már meghagyhatom a fizikának. Hoppá, jut eszembe: holnap zárják a minorra való jelentkezést. Megyek és ellenőrzöm. :-)

Újabb kedvenc.

Ezt is meg fogom valamikor nézni... valamikor. Perpill azt se tudom, hogy játsszák-e. :S

Hétvégén átmenetileg enyhítettem a babahiányomat, voltam Dunaharasztiban. Eredmény: két leégett váll. De hát mit tehet az ember, ha a keresztlányának pont ebéd után támad kedve hintázni! Úgyhogy a széles vállaimmal védtem a nap ellen. El is aludt az ölemben, mire én beszambáztam vele a kiságyhoz, szép finoman lerakom... és győzelem! Körölbelül másfél percig, amikor is látom állni a kiságy végében. No nem baj, majd lefekszik és elalszik. Elvégre csak kifárasztja az embert, ha rajta végzem a pszichológiás kísérletemet. Megjegyzem, ötös is lett a vizsgám! 

Aztán felkelés után, mondom, hogy Nórika ki kéne cserélni a pelust, csak az a baj, hogy nem tudom, hol van a tied. És erre? Odatotyog a polchoz, hoz egy tisztát, a kezembe nyomja és várja a műveletetet. Hát jó, de azért légy szíves feküdj le, mert lehet, hogy anyának már menet közben is megy a peluscsere, nekem még nem. Azt inkább nem részletezném, hogy mit találtam benne, de az egyik alkalommal erőteljesen megfordult a fejemben, hogy akkor irány a fürdőkád!

Azt hiszem, körvonalakban ennyi: egy mosolygós, jókedvű, 15 hónapos kislány! :-)

Szerencsére Borinak is voltak sztorijai, de azt majd legközelebb, most várnak a jegyzetek...

És igen!

Görbül! Duplán! :-)
Kicsit vicces volt, hogy tulajdonképpen három hete a magyar középkort tanulom, és a vizsga szóbeli része durván tartott három percig. Persze, ehhez még át kellett menni előtte írásbelin, plusz kellett a négy napos gyomorgörcs, meg a szerencsés véletlen is, hogy a tanár pont most sietett vonatra, de a kredit megvan és ez a lényeg! Hogy is van? Kettesnél nincs jobb jegy, maximum szebb! =)
Filozófiatörténetre meg tanultam egy fél délutánt. Hát az eddigi vizsgáim nem sikerültek túl fényesre, de eddig még nem buktam. Majd egyetemes kk-on! Azért holnaptól arra is készülök. (:
És babahiányom van. ;(

Kedves Gondviselés!

Követeléseim a következők:
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-


Na jó, igazából nincsen semmi követelés, de még kívánságlistám se. Jelenleg úgy érzem, hogy Szent Istvánból meg tudnék bukni. :(


Azért egy kérésem mégiscsak lenne... ha megoldható, görbüljön!
Ígérem, egyetemes kk-ra nagyon-nagyon fogok tanulni!

"Hisszük, hogy egy forrást sosincs késő elolvasni...

...még ha ez a vizsgán történik is!" Fogalmazta meg valamelyik töris igen bölcsen. :-)
Ugyan a kapott forrásrészletet még én se láttam eddig (mivel nem volt időm vizsgára forrásokat olvasni), de adatot meg tudtam róla, úgyhogy leelemeztem nekik. :D Remélem, tényleg kaptam rá pontot. Így az első kombinált vizsgám írásbeli részén átmentem. Jutalom: 5 nap alatt bevághatom az egész magyar középkort. :-)
Számomra a keddi nap is fontos volt, ugyanis pont egy éve volt Nórika keresztelője! =) Elvileg már jobban szeret járva közlekedni, mint mászva. Talán jövő héten lesz időm lecsekkolni. ;)
És voltam színházba is, megnéztem a József Attilát. Igazából egy vers maradt meg bennem, amiről írnék is egy "irodalmi bejegyzést", de speciel baromi kényelmetlen így az ágyban hasonfekve gépelni. :S Viszont, azt hiszem hozzá is érni kell (így belegondolva: ez kicsit vicces, hiszen cirka egy éve vettük; lehet, hogy a színház ténye is számít). És ja, megnézném még1x [hiszen megígértem!].

KÉSZ A LELTÁR

Magamban bíztam eleitől fogva -
ha semmije sincs, nem is kerül sokba
ez az embernek. Semmiképp se többe,
mint az állatnak, mely elhull örökre.
Ha féltem is, a helyemet megálltam -
születtem, elvegyültem és kiváltam.
Meg is fizettem, kinek ahogy mérte,
ki ingyen adott, azt szerettem érte.
Asszony ha játszott velem hitegetve:
hittem igazán - hadd teljen a kedve!
Sikáltam hajót, rántottam az ampát.
Okos urak közt játszottam a bambát.
Árultam forgót, kenyeret és könyvet,
ujságot, verset - mikor mi volt könnyebb.
Nem dicső harcban, nem szelíd kötélen,
de ágyban végzem, néha ezt remélem.
Akárhogyan lesz, immár kész a leltár.
Éltem - és ebbe más is belehalt már.

Cím nélkül.

Vasárnap este a Papp László Sportarénába mentünk megnézni a Rippel fivérek A csodák birodalma c. műsorát. Szerencsére nagy része a levegőben zajlott, így nagyjából láttuk is.
A hétfői nap elég ramaty lett. Az utolsó héten kitalált szemináriumi dolgozat egy hetes határidővel pontosan a "még csak ez hiányzott" kategóriába tartozik. :S
Viszont kislány lesz az új unokatesóm, és a szakdogám tekintetében is előrelépés történt. :-)
A mai napom meg nagyjából ott el volt vágva, amikor hajnali egyig tanultam. Ilyenkor jutnak az ember eszébe király gondolatmenetek, miszerint mi a jobb: kipihenten nem tudni semmit vagy zokniként kapizsgálni valamit? Hát én (hajnali egy lévén más választásom már nem volt) a másodikat prezentáltam. Szerencsére olyan esszét kaptunk, amiből érettségiztem. Max. pontos nem lesz, de talán ez a tárgy nem fogja a bukottak sorát növelni.
És egy kis részlet az egyik szemináriumi dolgozatomból, pontosabban beszámolómból. Copyright!

Tanuláshoz.

Akármennyire is szeretném nem tudomásul venni; bizony kezdődnek azok a napok, amikor felkelek, eszek, tanulok, eszek, sétálok, tanulok, eszek, tanulok, alszom. De csak az elkövetkezendő 5-6 hétben!

Már mondtam DéDórinak, hogy csinálni fogok egy táblázatot, amibe minden nap ikszelgethetem, hogy még mennyi van hátra. És aminek őt a közelébe se engedem, ugyanis én kb. az első vizsgámon leszek túl, amikor ő végez az egésszel. :S

Nálunk meg éppen szakirányválasztás van. Már látom az ETR-ben a fizika minort. De még nem mertem bejelölni. Főleg, mivel nem tudom, hogy második ill. harmadik helyen mit válasszak...

Életem első húslevese.

Az első sokk akkor ért, amikor beléptem, és a saját blogomon nem tudtam kiigazodni. :(  De ezen a problémán már felülkerekedtem! Lehet, hogy gyakrabban kéne erre felé járni...:D
Na szóval, ma délelőtt elkísértem anyát az elte tók-ra, beültem a könyvtárba, a bölcsész második otthonába. Utána pedig legújabb kajáldámba, a levesezőbe is tiszteletemet tettem. =)
Este pedig (mivel tanulni nem nagyon sikerült) nekiálltam valami húslevesféleséget főzni. Majd holnap kiderül, hogy ehető lett-e.

:P

Be van fejezve a nagy mű, igen,
A gép forog, az alkotó... nos, az alkotó nem pihen. ;)
Holnap még azért átolvasom egy kicsit pihentebb aggyal, de ha valamit újra kell nyomtatni, én azt hiszem agybajt kapok. Remélem, hogy a 6-ból egyet lezártnak tekinthetek.
Ma a lyukasórámban (ami igazából nem az) a Károlyi kertben ültem, és ismerkedtem a délután előadott referátumommal. Volt egy tök aranyos kislány a homokozóba, nagyon nézte, mit csinálok...=)
Jut eszembe: tegnap reggel 4. fog, egyedül állás, kézenfogva pár lépés! :-)))
Az egyik pepszis órán, az volt a ráhangoló feladat, hogy mondjuk egy pozitívan meghatározó iskolai élményt. Hát nem volt egyszerű.

Hiányzik...:)

És tisztára érzem, hogy itt a salátakészítés ideje. =)

(:

Éppen azon gondolkozom, hogy az elmúlt három hét péntekén mindig babázhattam egyet. :)
Kezdődött Eleonórával, az első közös szülinapunk (♥♥♥♥♥♥). Így egyéves korára egészen megkomolyodott, és nem kapott sírógörcsöt, amikor meglátott. És már felkapaszkodik, és mindent megkóstol, és énekel. Büszke vagyok rá! ♥
Aztán folytatódott Katával, a kis szőke tündérrel. Aki megmutatta nekem az egész lakást, és a "Hol van a Panka?" kérdésre határozottan rám mutat (az esetek túlnyomó részében). :-)
Legutóbb pedig Mátét boldogítottam egy kicsit, és megígértem neki, hogy nem ez volt az utolsó alkalom. =)
Egyébként meg esszét írok a Recrudescuntból...

és mennyire igaz. :/

"Mindenki csalódást fog okozni: mindenki, akiben bízol, mindenki, akit megbízhatónak hiszel. Amikor a saját sorsukról van szó, az emberek hazudnak, titkolóznak, megváltoznak, majd eltűnnek, egyesek egy új arc vagy személyiség mögé, mások sűrű reggeli ködben, egy szikla túloldalán."

(Lauren Oliver)

Mese a süniről...:) IP-re készülök.

Egyszer volt, hol nem volt, kerek erdő közepén élt egyszer egy sündisznó. Nagyon mogorva sündisznó volt, legalábbis ezt tartották róla. Mindenkivel csak morgott, mindennel elégedetlen volt, és még ha jó szándékkal közeledtek hozzá, akkor is tüskés gombóccá gömbölyödött, csak úgy meredeztek kifelé a tüskéi. Nem is közeledett hát hozzá senki jó szándékkal sündisznó-emlékezet óta. Az erdő állatai már nem is tudták, honnan olyan biztosak benne, hogy a sündisznóhoz nem érdemes jó szándékkal közeledni. Egyszerűen csak biztosak voltak benne. Egymás között csak morogtak rá, és ha néha mégis szóba elegyedtek vele, legfeljebb csak az időjárásról folyt a kurta társalgás.
Azt viszont soha senkinek nem jutott eszébe megkérdezni tőle, fáj-e a szíve. Pedig bizony nagyon fájt a szíve. Világéletében arra vágyott, hogy megsimogassák. De a szúrós tüskéktől senki sem fért hozzá. Valaha régen akadtak néhányan, akik megpróbálták, de ahogy tüskéivel megbökte őket, mind megharagudtak. Azóta senki sem próbálkozott. Így éldegélt a sündisznó napról napra és évről évre, míg egyszer éppen az erdei ösvény egyik szélétől igyekezett a másik felé, amikor vidáman ugrándozó lépteket hallott, egy kislány közeledett, aki szinte repült lefelé a lejtőn, s közben egy víg dalocskát énekelt.
Amint a sündisznó észrevette a kislányt, abban a szempillantásban összegömbölyödött, amint ez már szokása volt. A kislány csak ekkor figyelt fel a tüskés gombócra. „Süni!” - kiáltott fel nagy örömmel, és leguggolt a sündisznó mellé. A sündisznó szerette volna szemügyre venni a kislányt, de az orrát sem merte kidugni.
„Kedves Süni, bújj elő a kedvemért kérlelte a kislány, szeretnélek megsimogatni!”
A sündisznó szíve megdobbant a tüskék alatt. Ilyesmit már olyan régen mondtak neki, hogy talán nem is mondtak sohasem. Már majdnem kidugta a fejét tüskés páncélja alól, de valami mégis visszatartotta. A kislány tovább kérlelte.
„Kedves Süni, kérlek csak az orrocskádat, hadd érintsem meg.”
A süninek könny szökött a szemébe. Szerencsére nem láthatta senki biztonságos rejtekében. Valami kedveset akart válaszolni a kislánynak, már a nyelvén is volt, aztán mégis más lett belőle. „Hagyj békén. Engem nem lehet megsimogatni.” - morogta, és abban a pillanatban meg is bánta, de nem volt ereje bocsánatot kérni.
A kislány elszomorodott. „Ne haragudj rám, én csak jót akartam.”
”Persze, persze, hm…” - mormogta a sündisznó, mert nem tudta, mit is mondjon.
”Hát, akkor Isten veled, kedves Süni. Talán majd máskor.” - és a kislány továbbindult, egy kicsit lassabban, mint ahogyan jött, de az erdő szépsége hamarosan visszaszerezte jókedvét.
A sündisznó a távolból még hallotta dudorászását. Szeretett volna utána kiáltani – „Gyere vissza!” De egy hang sem jött ki a torkán. Teltek-múltak a napok, és mindegyre ez járt az eszében, talán majd máskor. Magának sem merte bevallani, de a szíve mélyén egyre csak arra várt, hogy a kislány egyszer majd visszatér.
S a kislány hamarosan visszatért. Most már messziről észrevette a sünit. Halkan és óvatosan közeledett, nehogy megijessze. A süni is észrevette a kislányt. A biztonság kedvéért most is összegömbölyödött, de előzőleg még titkon alaposan szemügyre vette a várva várt jövevényt. Csak úgy vert a szíve a tüskerengeteg alatt. A kislány halkan és finoman ereszkedett le mellé.
„Itt vagyok.” - suttogta.
A süni borzasztóan izgult, hogy megint elrontja az egészet.
„Hát, Isten hozott.” - mondta akadozva, és nagyon megkönnyebbült, hogy sikerült kimondania.
„Most megengeded, hogy megsimogassalak?”
A sündisznó összeszedte minden bátorságát, és félénken kidugta az orrát. A kislány feléje nyúlt, hogy megsimogassa, de amint a keze odaért volna, a sündisznó összerezzent, visszahúzta az orrát, és meredező tüskéi a kislány ujjába szaladtak. Még a vér is kiserkent belőle. A kislány feljajdult, ujját a szájába kapta, és sírva fakadt.
Látod, mondtam én, előre megmondtam.” - morgott a sün – „Jobb lett volna, ha sohase szólsz hozzám. Menj innét, hagyj magamra!”
”Hálátlan vagy és igazságtalan! És utálatos!” - sírt a kislány, és elrohant.
A sündisznó most már kétségbeesetten kiabált utána, „Várj! Gyere vissza! Én nem akartam! Nem így akartam. Én világéletemben arra vágytam, hogy megsimogassanak! Soha senki nem simogatott meg! Te voltál az egyetlen, aki…”
Már nem tudta folytatni. Hangja zokogásba fulladt. Csak úgy rázkódtak a tüskéi.
A kislány még mindent hallott. Mégsem fordult vissza. Szaladt, csak szaladt, amíg egy patakhoz érkezett. Tovább már nem bírta a lába. Leült egy kőre a parton, és hatalmas könnycseppeket hullatott a patak vizébe. A patak meg csak halkan locsogott, és magával vitte a könnycseppeket. Így ült ott egy darabig. A patak olyan halkan locsogott, hogy egyszer csak a szívében is csend lett. És akkor fülébe csengtek a sündisznó szavai, amelyeket már nem akart meghallgatni.
„Soha senki nem simogatott meg!”
Milyen türelmetlen voltam, és milyen értetlen gondolta. Megbuktam szeretetből. És újra könnyek gördültek végig az arcán. De ezek már nem a sértettség, hanem a megbánás tisztító könnyei voltak.
„Te voltál az egyetlen, aki. Az egyetlen!”
Egy pillanatig még erőt gyűjtött, aztán letörölte könnyeit, és szaladt árkon-bokron át, vissza a sündisznóhoz, s ahogy rátalált, nem törődve a tüskékkel, úgy, amint volt, fölkapta és magához ölelte.
A sün meglepetésében még összegömbölyödni is elfelejtett, becsületből még kapálózott egy kicsit, és mondott valami olyasmit, hogy eressz el, vigyázz, meg foglak szúrni, de közben boldogan simult a kislányhoz, még a szíve dobogását is érezte.
”Én így szeretlek téged, a tüskéiddel együtt! És a barátod akarok lenni.” - mondta a kislány, az örömtől elcsukló hangon. És csodák csodája, a tüskék nem szúrtak többé! Puhák és bársonyosak lettek, mint a selymes zöld pázsit. Mindnyájan félreismertünk mondta a kislány. Te kedves vagy és melegszívű, jó és szeretetreméltó.
A sün nem is tudta, hová legyen a boldogságtól. Világéletében arra vágyott, hogy megsimogassák, de azt legtitkosabb álmaiban sem merte remélni, hogy egyszer lesz valaki, aki magához öleli. A sün és a kislány attól fogva barátok lettek. Az erdő állatai pedig mind ámultak a sündisznó átváltozásán.

ÁTMENTEM GAZDASÁGBÓL!!! Ráadásul 4-es lett! :-) Egyelőre nem tudom, hogy hogyan csináltam, de örülök ezerrel. :D